Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Receptjeim

Cikkek

Krémes lencsefőzelék húslé nélkül

2022.01.06

A kialakult hosszú eltűnésem után az új évbe érve eljött az idő valamivel életjelt adnom magamról. 2021-ben egymásra épülve sok olyan kellemetlenség történt velem, ami kizökkentett a saját életvitelemből. Példának okáért párommal, nyaralásokkal, családtagokkal is gondok adódtak. Egyik gond épült a másikra és kezdtem elveszni a sötétben. Elkezdtem akaratlanul is háttérbe szorítani magamat család kisegítésével és más elfoglaltságokkal, amivel sajnos szó szerint valamennyire az egész eddigi lényem is háttérbe szorult. (Koronához semmi köze a dolgoknak.) Az eddigi sűrű kritikaírások még lapulnak kis ideig, de egyelőre kisebb évindító kárpótlást hoztam egy ünnepi ételből kialakított sajátos változattal. Ugyan pont kifelé tartunk az ünnepi időszakból, de soha nem késő megosztani egymással az újdonságokat. ^^ Ez a recept úgy alakult ki, hogy anyum lábával történt egy kis baleset és decemberben kénytelen voltam saját szakállra teljesen átvenni a stafétát. Méghozzá úgy, hogy igazából főzelékeket soha nem főztem a rántás miatt. S most a szükség nagy úrrá vált. Szerencsére könnyen belerázódtam és már háromszor főztem sikeresen főzeléket finoman. Na jó, második eset után zöldbab elsőre tönkrement valamitől. De utána újra nekilátva az is isteni lett. :D A lencsém esete pedig azért különleges, ugyanis anyum nélkül én nem készítettem sonkával főtt húslevet és teljesen saját ötletekkel álltam neki. Amiből mégis kb. ugyanolyan jó főzelék sikerült és én lepődtem meg a legjobban. :-) Nincs más, mint lássuk a saját lencsefőzelékem elkészítési fortélyait. ^^

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Receptjeim | Hozzászólások: 0

"Mindent bele" Kefíres-csokis süti

2020.10.23

Ősrégi nagy kedvencem és első sütési sikerélményem a kefíres-kakaós sütemény alapja, melyet évek óta már sokféle módon kezdtem kísérletezve feltuningolni. Most múlt hétről elhoztam számotokra a leginkább bevált bögrés és bőségesen csokis formámat. :-)

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Receptjeim | Hozzászólások: 0

Krémes banánturmix

2020.09.05

A nyár búcsúztatásához és ősz beköszöntésére - nagyobb kihagyást követően - még gyorsan hozok nektek egy fitt receptet. :-) Nagyon szeretek néhány gyümölcsturmixokat csinálni, amikben rengeteg lehetőség van és ezáltal számtalan variációt ki lehet próbálni. Én most pont az elmúlt napokból mutatom meg legutóbbi variációmat, mellyel krémessé és cukrozás nélkül varázsoltam a banánturmixomat. :-)

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Receptjeim | Hozzászólások: 0

Rakott krumpli extra sajttal és virslivel

2020.06.22

Receptjeimhez elsőként egy igazi magyar koszt speciális változatát hoztam el, amit egyébként sokan így is sokféleképpen szeretnek bolondítani. Mivel én kolbász helyett alapból csak virslit szeretek és eközben a sajtért rajongok, ezért a kettő vegyítésével alakul ki számomra a megfelelő rakott krumpli. Illetve jelen esetben - áprilisban - párom segítségével dupla sajtvariációval bolondítottuk meg az ételt és szerintünk kiváló formát kapott. :-)

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Receptjeim | Hozzászólások: 0