Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.02.21

Alien - Nyolcadik utas: a Halál

 

Befejezett olvasás időpontja: 2015. december 10.

Ezt a kultikus történetet csak az nem ismeri, aki nem akarja és nem szereti a műfaját. :D Ezért most eltekintek fülszöveg megosztásától. Helyette rögtön belecsapok abba, hogy a film mélyreható ismerete ellenére milyen meglepetés ért engem.

Régebben valamiért nem igazán gondolkodtam a filmregényeken, illetve ennyi év után már nagyon nehéz beszerezni ezeket. De a felújított kiadás hírét meglátva azt éreztem, hogy legalább az első két rész kell. Azonnal. :D Egyelőre úgy is határoztam, hogy ezt a kettőt szerzem meg. A könyvismertetők szerint az első két részből készült könyvek hűen követik a filmeket, s állítólag csak a harmadik könyv lett kibővítve. Ezért úgy gondoltam, hogy igazából nem érhet engem meglepetés. Ennek ellenére az Alien-ből készült regény sokkal részletesebb és néhány pontban másmilyen szemléletű a filmhez viszonyítva. 3 ilyen dolgot tudok említeni. Egyrészről az egész könyv ráépül a szereplők közti konfliktusokra és - kisebbfajta döbbenetet okozva nálam - szinte mindenkinek van valamilyen baja a "jövőbeli" főhősnőnkkel. Másrészről egy igazán nagy meglepetést okozott számomra az, hogy az idegen űrhajó felfedezése közben előbukkant egy fekete urna. Ez az Alien-ben nem látható, de 33 évvel később Ridley Scott ilyen urnák köré alapozta a Prometheus-t és ezen teljesen elképedtem. Harmadrészről a könyv sokkal jobban részletezi az arctámadó parazita életfunkcióit, s ez kifejezetten tetszett is. Kifejti, hogy külön ki kellett vonnia az oxigént és valószínűleg ezért tartott hosszú ideig az embrióbeültetés. Innentől kezdve felesleges azon vitázni, hogy a következő filmekben miért tart kevesebb ideig a periódus.
Bizonyos dolgokat tekintve a szerző nyílván még egy korai és hosszabb forgatókönyvből építkezett, de ennyi plusz információra így sem számítottam volna. Mindez pedig nagyon jó stílusban van megírva. Azt őszintén bevallom, hogy a rajongásom ellenére a film eleje a mai világban már elavult és untató. Ám az egész olyan jól van megírva a könyvben, hogy az olvasás közben nem volt ezzel gondom. Alan Dean Foster nagyon jó munkát végzett. ^^ Egyetlen kis problémám csak azzal volt, hogy az arctámadónál már ő is valóban hosszúra nyújtotta a dolgot és ez kissé a későbbiekben megjelenő kifejlett idegen hátrányára vált. Ám a sok pozitívum miatt ezt megbocsátom. :D

Tehát abszolút megérte beszerezni és rögtön belekezdtem a 2. részbe. Remélhetően az is tartogat ilyen meglepetéseket. :-)

Korhatár: 18 éven felülieknek.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.