Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Üdv mindenkinek! Zsolesz vagyok, vagyis másképpen Zsolti a nevem. :-) Sokan ismerhetnek vagy legalábbis olvashattak már rólam az internet rejtekében, mert volt néhány blogom az elmúlt évek alatt. Ezúttal a jelenlegi blogon elsősorban vagy leginkább könyvkritikáimat, esetlegesen néhány filmértékelésemet, és egyéb véleményeimet szeretném megosztani a nagyvilággal. :-) ^^

A blog szüneteltetésre került és új helyre költözik.

 

Megszűnés

2022.10.12

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Egyéb | Hozzászólások: 0

A Keltetés

2022.06.27

Hosszú idő után - egyelőre más helyett - egy gyors és kíméletlen filmkritikával jelentkezek. A Keltetés egy svéd-finn (skandináv) horror-dráma, illetve pontosabban testhorror és családi dráma keveréke. Mondjuk úgy, hogy különlegesként szánt egyedi történettel rendelkezik és promózva nagyon érdekes hírmorzsák is érkeztek a filmről. Egyrészről van benne valamennyi Alien utalás, másrészről pedig a skandinávok általában érdekesen elrugaszkodott világképeket szoktak bemutatni. Ezért nagyon felkeltette az érdeklődésemet és mindenképpen látni akartam. De az már az érem másik oldala, hogy az izgalmas promózások után végül igazából milyen nyomot hagyott.

 

Krémes lencsefőzelék húslé nélkül

2022.01.06

A kialakult hosszú eltűnésem után az új évbe érve eljött az idő valamivel életjelt adnom magamról. 2021-ben egymásra épülve sok olyan kellemetlenség történt velem, ami kizökkentett a saját életvitelemből. Példának okáért párommal, nyaralásokkal, családtagokkal is gondok adódtak. Egyik gond épült a másikra és kezdtem elveszni a sötétben. Elkezdtem akaratlanul is háttérbe szorítani magamat család kisegítésével és más elfoglaltságokkal, amivel sajnos szó szerint valamennyire az egész eddigi lényem is háttérbe szorult. (Koronához semmi köze a dolgoknak.) Az eddigi sűrű kritikaírások még lapulnak kis ideig, de egyelőre kisebb évindító kárpótlást hoztam egy ünnepi ételből kialakított sajátos változattal. Ugyan pont kifelé tartunk az ünnepi időszakból, de soha nem késő megosztani egymással az újdonságokat. ^^ Ez a recept úgy alakult ki, hogy anyum lábával történt egy kis baleset és decemberben kénytelen voltam saját szakállra teljesen átvenni a stafétát. Méghozzá úgy, hogy igazából főzelékeket soha nem főztem a rántás miatt. S most a szükség nagy úrrá vált. Szerencsére könnyen belerázódtam és már háromszor főztem sikeresen főzeléket finoman. Na jó, második eset után zöldbab elsőre tönkrement valamitől. De utána újra nekilátva az is isteni lett. :D A lencsém esete pedig azért különleges, ugyanis anyum nélkül én nem készítettem sonkával főtt húslevet és teljesen saját ötletekkel álltam neki. Amiből mégis kb. ugyanolyan jó főzelék sikerült és én lepődtem meg a legjobban. :-) Nincs más, mint lássuk a saját lencsefőzelékem elkészítési fortélyait. ^^

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Receptjeim | Hozzászólások: 0

Légből kapott szerelem

2021.05.22

Erdős Zsuzsanna az eddigi összefüggő regényei után egy-kötetes történetet hozott el számunkra, mely eléggé más légtérbe repít minket. Bár megjelenés után kissé később sikerült hozzáférnem, de már vártam és komolyan meglepett engem.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Könyvekről | Hozzászólások: 2

Alien: Izoláció

2021.05.01

Nagy hírként robbant előző év végén, hogy magyarul is megjelenik az "Alien: Isolation" című játék hivatalos regényváltozata. Mindenki dícsérte a történetét és állítólag felidézte az Alien régi feszültségét. Ugyan én nem vagyok gamer, de az Alien rajongójaként mégis nagy kíváncsisággal érdekelt a könyv is. Végül a regényváltozat mégsem hagyott nagy benyomást maga után.

~Egyéb megjegyzés csak a blogolvasóimnak: hosszú 3 hónapos szünet után sikerült kitennem e bejegyzésemet, sajnos sok más dologgal foglalkoztam az elmúlt hónapokban, gondok is adódtak, és nem sikerült ide jutnom. Koronához köze nincs, ez senkinek eszébe se jusson. Ráadásul Alien ellenére nem nyerte el tetszésemet a könyv és rövidebben is fejeztem ki magamat.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Könyvekről | Hozzászólások: 0

Éld át a pillanatot!

2021.01.26

Régen olvastam már Rácz-Stefán Tibortól, ám legújabb regényét kifejezetten karácsonyiként prezentálta és rákaptam az alkalomra. Így ezzel én is megspékeltem magamnak az ünnepi időszakot. :-) Határozottan jó választás lett, karácsonyi regény ellenére Tibor egy nagyon erős hangvételű művet adott ki a kezei közül.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Könyvekről | Hozzászólások: 0

Egy kutya ígérete

2020.12.28

A kutya négy útját követően rögtön felcsillant a szemem a folytatás friss megjelenésére és így ezúttal film nélkül folytattam tovább az olvasást Bailey további életeiről. Ugyan a négy út végén kellőképpen elbúcsúzhattunk volna Bailey-től, de kifejezetten ezért is kíváncsi voltam tovább és az író szerencsére nagyon színvonalas élményt nyújtott a folytatással.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Könyvekről | Hozzászólások: 2

Egy kutya négy útja

2020.11.30

A kutya négy életéből készült sikeres könyv és film után folytatást kapott a megindító történet. A filmet szintén előbb megismertem már premier idején és meg is szerettem, majd a könyvváltozatot - más tervek miatt - sajnos méltatlanul hanyagoltam vagy halogattam. Ám most 2020. év vége előtt már mindenképpen el akartam hozni róla a kettős kritikámat. ^^
Az előzményről készült kritikám az alábbi elérhetőségen található.

Egy kutya négy élete

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Könyvekről | Hozzászólások: 0

Iskolák versenye II/1. ~ Bízz bennem | Dupla értékelés!

2020.10.30

Kedvenc Versenytáborunk korábbi történetének tavalyi lezárását követően Leiner Laura egyedi módon második trilógiát alkotott mellé, mely - más formában - bizonyos adott körülmények által új szereplőkkel és új helyszínen szövi tovább a Szirtes gimnázium versenyzését. Erről valójában már az "Emlékezz rám" kötet legvégén tudni lehetett, amely akkor még erős spoiler-nek számított és mindenkit óriási meglepetésként érintett. Sokunkban felvetett olyan aggályokat, miszerint az első trilógia mély tartalmát követően Laura új szereplőkkel hogyan fogja másképpen továbbszőni vagy hasonló színvonalat nyújtani. Én is kétségekkel álltam hozzá és ráadásul hiányosnak éreztem az első sorozat végét, de ennek ellenére nagy kíváncsisággal vártam az új regényt. Elöljáróban is el kell mondanom, hogy a kételyek ellenére most sem csalódhattunk Laurában és sikerült kreatívan megszőnie a két trilógián átívelő fonalakat. Én pedig a könyv kritikáját ezúttal egy rendhagyó dupla bejegyzéssel hoztam el számotokra, mely nálam eddig még nem is fordult elő. Ugyanis a jelenlegi kritikámhoz kiegészítő értékeléssel csatlakozott Klaudi és így most nálam egy bejegyzésben láthatjátok kettőnk véleményét. :-)

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Könyvekről | Hozzászólások: 3

"Mindent bele" Kefíres-csokis süti

2020.10.23

Ősrégi nagy kedvencem és első sütési sikerélményem a kefíres-kakaós sütemény alapja, melyet évek óta már sokféle módon kezdtem kísérletezve feltuningolni. Most múlt hétről elhoztam számotokra a leginkább bevált bögrés és bőségesen csokis formámat. :-)

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Receptjeim | Hozzászólások: 0

Képgaléria